Magamról

Mindig örömmel tölt el az elkészült szép és hasznos termék és az elégedett vásárló.

Munkám során igyekszem megszerzett ismereteimet és tapasztalataimat, valamint saját vásárlóink felől folyamatosan érkező információimat minden új munkámba belevinni.

Önálló vállalkozóként 1999 óta készítek szabásmintát más ruhaiparban dolgozó vállalkozók részére. Emellett saját ruhaipari vállalkozást irányítok, ahol elsősorban női felsőruházati termékek készítésével foglalkozom.

A szakma alapjait a Kulich Gyula – mai nevén Jelky András – Ruhaipari Szakközépiskolában sajátítottam el. Ezután elvégeztem a Könnyűipari Műszaki Főiskola ruhaipari szakát. Diplomámat 1985-ben szereztem.

Az iskolai tanulmányok befejezése után a Magyar Divat Intézethez kerültem, ahol hazai és nemzetközi divatbemutatókra készítettünk kollekciókat. Elvégeztem a Müller Szabásminta-készítő Akadémiát. Azóta is az ott tanultakat használom a napi munkám során.

Négy évig a Pro-fashion Kft. magyar-svéd közös vállalatnál dolgoztam, ahol számítógépes szabásminta készítést végeztem magyar divatáru készítéssel foglalkozó cégek számára.

Hat éven keresztül a Hotel-Ware Kft.-nél tevékenykedtem, ahol cégek, szállodák részére forma- valamint egyenruha tervezéssel és készítéssel foglalkoztam.

Szabásminta készítés referenciáim, melyeket jelenlegi ügyfeleimtől kaptam, ide kattintva megtekinthetőek.

Remélem, hamarosan Ön is élvezheti szabásminta készítési ismereteim eredményeit, és igénybe veszi szolgáltatásaimat! Vegye fel a kapcsolatot velem!

Szabó Józsefné
Zsuzsa